Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Környezeti nevelés a bölcsődékben is

Újbuda   |   2017, október 25 - 13:47
Nyomtatóbarát változatSend by email

A kerületi bölcsődék PET-palack gyűjtőjét, papírmaséból készített minikertjét és lepkével díszített bokorágait vitték a nevelők a „Környezeti nevelés a bölcsődékben” című konferenciára a B32 Galéria és Kultúrtérbe. A rendezvényen polgármesteri dicséretben részesültek a bölcsődében dolgozó, a környezeti nevelés során kimagasló munkát végző szakemberek.

Újbudán egyedülálló módon már a bölcsődékben is környezettudatos nevelés zajlik - mondta Molnár László alpolgármester a „Környezeti nevelés a bölcsődékben” konferencián a B32 Galéria és Kultúrtérben. Kiemelte: a természet szeretetét, a környezetóvást nem lehet elég korán megtanulni, ezért, a már sikeresen működő ökoiskolák és zöld óvodák mintájára, bölcsődés gyermekek esetében is megkezdődött a környezetismereti érzékenyítésre épülő innovatív tevékenység.

A konferencián Fűrész Tünde, a bölcsődei rendszer átalakításáért felelős miniszteri biztos a kormányzat rendszert érintő fejlesztési terveiről és az elért eredményekről beszélt. Elmondta, kiemelt cél, hogy 60 ezerre bővüljön a bölcsődei férőhelyek száma, a gyakorlatban is alkalmazzák a feladatalapú finanszírozást, és januártól pályázati formában vezetik be a hazai bölcsődei fejlesztési programot. Az Újbuda által bemutatott bölcsődei környezettudatos nevelés mintaként szolgálhat minden önkormányzatnak, ezért érdemes mindent megtenni, hogy a jó gyakorlat az országossá váljon. - A 0-3 éves kor közötti gyermekeket érő ingerek, élmények akár egész életükre kihathatnak, ezért is fontos, hogy a környezet szeretetét ráhangolódás formájában elsajátítsák - mondta Acsainé Végvári Katalin, a Magyar Bölcsődék Egyesületének elnöke.

A legtöbb kerületi bölcsőde eddig is élen a járt a környezettudatos nevelésben: több intézményben nemrég szelektív hulladékgyűjtést és madármegfigyeléseket is tartottak.

Hégli Imre, az Újbudai Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Osztály vezetője az óvodákban zajló, a bölcsődék számára mintaként szolgáló környezeti nevelés céljait részletezte. Szerinte fontos a gyermek közvetlen környezetében lévő világ értékeinek megismertetése, megszerettetése; a természeti és társadalmi környezethez fűződő pozitív érzelmi viszony alakítása; a helyi sajátosságok felhasználásával az élő és élettelen környezeti tényezők leglényegesebb összefüggéseinek megláttatása és a környezettudatos életvitel kialakítása.

A rendezvényen polgármesteri dicséretben részesültek a bölcsődében dolgozó, a környezeti nevelés során kimagasló munkát végző szakemberek.

Díjazottak:

Dékány Krisztina Dúdoló bölcsőde vezetője:

Óriási lelkesedéssel vágott bele a munkába, újabb és újabb ötletei vannak melyeket meg is valósít, ismereteit és tapasztalatait igyekszik átadni kollégáinak. A mindennapok munkája mellett belső igénye a folyamatos önképzés, a megújulás a környezettudatossággal kapcsolatosan is. Továbbá a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Madárbarát Kert programjában sikerrel teljesítette a feltételeket, ezért megilleti a Madárbarát Kert Program megfelelő alprogramjának elismerő címe és táblája a Dúdoló bölcsődét.

Kiss Györgyi

A Napsugár Bölcsőde volt vezetőjeként már a program indulása előtt lelkes követője volt a környezettudatos szemléletnek, melyet munkája során is alkalmazott és sokat tett azért, hogy a környezettudatosság elterjedjen a bölcsődékben. Jelenleg az Egyesített Bölcsődei Intézmények természetvédelmi koordinátori feladatait látja el.

Bárdy Zsuzsanna kisgyermeknevelő

Közel 30 éve dolgozik a Napsugár Bölcsődében, mint kisgyermeknevelő. Kiváló szakmai munkája mellett kiemelten nagy figyelmet fordít a környezettudatos neveléssel kapcsolatos feladatokra is, a környezetvédelmi koordinátor szerepét is ellátja. Természeti környezetére igényes. A gyermekeket a természet, az állatok szeretetére neveli. Alkotómunkáiban, amit a gyermekekkel együtt készít, megjelenik az újrahasznosítás, valamint előnyben részesíti a természetes anyagok használatát.

Csorba Gyuláné Pöttöm bölcsőde kisgyermeknevelő- bölcsődevezető helyettes- környezetvédelmi koordinátor.

Példamutató elhivatottsággal erősíti a környezet tudatos nevelést. Felébreszti a szülőkben a környezet szeretetét, védelmét. Körültekintően vezeti rá a gyermekeket már bölcsődés korban a tudatosságra, az őket körülvevő környezet megismerésére.

Mesevár Bölcsőde

2016. évtől a leglátványosabb fejlődésen ment keresztül a külső és belső környezet átalakításával. A bölcsőde vezetője és a dolgozók együttműködésének köszönhetően a bölcsőde teljesen átalakult. A kollektíva nagy elkötelezettje lett a környezeti nevelésnek. Kiváló ötleteikkel és programjaikkal segítik a családokat, hogy közelebb kerüljenek a környezet szépségeihez, megismerjék az újrahasznosítás lehetőségeit.

T. K.