Második leggyakoribb halálos daganatos megbetegedés a vastagbélrák Kék lufik színesítették az eget a Móricz Zsigmond körtér felett március 4-én, a vastagbélrák nemzetközi világnapján.
Ingyen szén-monoxid-érzékelők a katasztrófavédelemtől Tájékoztató és megelőző jelleggel hirdetett játékot közösségi oldalán a katasztrófavédelem februártól. A program során 200 darab, egyenként 10 ezer forint értékű szén-monoxid-érzékelő talál gazdára.
Hamarosan itt a parlagfűszezon Várhatóan július végén, augusztus elején országszerte megkezdődik a parlagfűszezon, a héten érdemes elkezdeni a megelőző gyógyszerszedést - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala.
Fontos a patikusok szerepe a prevencióban A Fehérvár Gyógyszertár volt a XII. Patika Nap házigazdája a Szent Kristóf Szakrendelőben. Az eseményen szóba került egy esetleges Patika Klub létrehozása is, melyhez a szakrendelő adná a helyszínt.
Kiterjeszti oktatóprogramját az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Általános iskolai tanítókra, diabéteszes gyermekekkel kapcsolatba kerülő pedagógusokra is kiterjesztené oktatóprogramját az idén tízéves Egy Csepp Figyelem Alapítvány. A cukorbetegség megelőzéséért küzdő nonprofit szervezet 2013-ban indította el ingyenes edukációs programját Belevalók néven.
Segítség a szenvedőnek és családjának Az Összefogás Újbudáért Egyesület támogatta a Van Holnap! Zsákos Alapítvány vastagbélrákos és sztómaviselő betegeket segítő programját.
Támadnak a vérszívók Az utóbbi években nem volt kemény, talajmenti faggyal járó tél, ezért a szakértők minden tavasszal komoly kullancsinvázióra figyelmeztetnek. Felmérések szerint az elmúlt öt esztendőben megtízszereződött a kullancsok száma, ráadásul mostanra a vérszívók urbanizálódtak, a városok parkjaiban, strandokon, kertekben is lesben állnak.
Szorosabban együttműködne az önkormányzat a gyógyszerészekkel Küldöttgyűlést tartott az önkormányzat üléstermében a Magyar Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezete. Az eseményen a szakmai előadásokon kívül szó volt a szervezet 2014. évi beszámolójáról, valamint az önkormányzat és a gyógyszertárak kapcsolatáról is.
A magyarok 95 százaléka D-vitamin hiányos a tél végére Tél végére a magyarok 95 százalékának nem megfelelő a D-vitamin szintje, mégis csupán 15 százalékuk szed valamilyen D-vitamint pótló készítményt - derül ki egy friss orvosi felmérésből.
Prevenció a hosszú életért Január 30-ig tart a IX. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét hazai programsorozata. A Mályvavirág Alapítvány rendezvényének megnyitója az Allee Bevásárlóközpontban volt, amelyen Király Nóra egészségügyért is felelős alpolgármester a prevencióra hívta fel a figyelmet.
Egészséges életmódra oktatták az időseket Egészségnapra hívta a kerület időseit az önkormányzat, ahol a téli időszak egészségügyi kihívásairól, gyógyító mozgásformákról és személyes biztonságuk megőrzéséről hallgathattak tájékoztató előadásokat.
A szén-monoxid-mérgezés megelőzhető A fűtési szezon közeledtével érdemes ellenőriztetni a tüzelő- és fűtőberendezéseket, a kéményeket és a szén-monoxid-érzékelőt, mert így megelőzhetők a minden évben halálos áldozatokat követelő balesetek - figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és az Országos Tűzmegelőzési Bizottság.
Támadnak a vérszívók Az elmúlt 25 évben alig voltak kemény telek, a szakértők emiatt idén is komoly szúnyog- és kullancsinvázióra figyelmeztetnek.
Rendhagyó rendőrségi akció volt a Karolina úton Razzia helyett drogprevenciós programmal lepte meg a rendőrség a Karolina úti Club Play diszkó közönségét. A BRFK Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai a szórakozóhely előtt szemléltették a tudatmódosító szerek hatásait. A kerületi rendőrkapitány kiterjesztené a kezdeményezést más éjszakai szórakozóhelyekre is.
Világszínvonalú a magyar oltási rend A súlyos fertőző betegségek elleni oltások fontosságára hívják fel szakemberek a figyelmet az európai védőoltási hét keretében. Magyarországon az évtizedekkel korábban bevezetett védőoltási rendnek köszönhetően az átoltottság 98 százalékos.A április 22-26. közötti programokban Magyarország hivatalosan nyolcadik alkalommal vesz részt.