Megújuló ipari területek Újbudán - Egy lépéssel közelebb a Galvani hídhoz Az egykori ipari környékek revitalizációjára jó példával szolgál Újbuda - emelték ki egybehangzóan a lapunknak nyilatkozó építészek. Elég Lágymányosra gondolni, ahol szépen látszik, hogy az elhagyott rozsdaövezetből miként lesz lakó- és irodanegyed. Hasonló fejlődést indíthat be a Galvani híd is, ha megvalósulnak a ma még kezdeti állapotban lévő tervek.
Változik a lomtalanítás időpontja Szeptember helyett novemberben lesz lomtalanítás a Gellérthegy-Lágymányos-Szentimreváros városrészekben.
Lágymányoson volt a legmelegebb az éjjel Budapesten Péntekre virradóra 26 Celsius-foknál is melegebb volt Budapesten, ezzel egyszerre dőlt meg a fővárosi és az országos legmagasabb napi minimumhőmérsékleti rekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán.
Névadó szponzort keres a Tüskecsarnok Névhasználatra vonatkozó pályázatot hirdettek nemrég a lágymányosi Tüskecsarnok támogatására. A nyertes névadó szponzora lehet a létesítménynek, amely éveken keresztül hirdeti majd az adott cég, személy nevét az összes megjelenési felületén.
Elhelyezték a lágymányosi versenyuszoda alapkövét Versenyuszoda épül a lágymányosi Tüskecsarnok mellett. A tervezett sportlétesítmény alapkövét Simicskó István, Vígh László, valamint Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere helyezte el. A kerület vezetője az építendő sportkomplexumot Budapest egyik új ékkövének nevezte.
Nyílt napok az ELTE Lágymányosi Campusán Január 28-án az Informatika Karon, 29-én a Természettudományi Karon várják a leendő egyetemistákat és az érdeklődőket az ELTE oktatói.
Fizika tanösvény Lágymányoson 10 állomásból álló Fizika Tanösvényen kalauzolják péntekenként az érdeklődő középiskolás csoportokat a Természettudományi Kar Lágymányosi campusán.
Időközi országgyűlési képviselő választás 2008 - Dr. Csapody Miklós program Gellérthegy, Szentimreváros, Lágymányos - a mi városunk, 2008.