Nagyobb utasforgalomra számít a MÁV A MÁV-START készül az ünnepi időszakok és az őszi szünet megnövekvő utasforgalmára. Már ezen a hétvégén hosszabbak lesznek az IC-vonatok.
Csatornázás: forgalomkorlátozások a kerületben A 42. héten is folytatódik a szennyvízcsatornázás a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keretében Újbudán. A kerületben mintegy 8 kilométernyi csatorna épül 2015-ig.
A Kosztolányi téren is lesz Bubi A beruházás késedelmes teljesítése miatt kiszabott 180 millió forintos kötbérből tavasszal újabb 20 gyűjtőállomással és 300 kerékpárral bővíti a Mol Bubi közösségi kerékpárkölcsönző rendszert a Budapesti Közlekedési Központ. Zöld közbringa kerül hamarosan a Kosztolányi Dezső térre is.
Kerékpártámasszal várja a bringásokat Újbuda Helyükre kerültek az első, az önkormányzat által kihelyezett kerékpártámaszok a kerületben. A Magyar Kerékpárosklub korábbi felmérése és ajánlása alapján „P” alakú támaszokat raknak ki Újbuda forgalmasabb részein, több mint száz helyen. A támaszok az egyre növekvő biciklis forgalmat szolgálják.
Futóverseny miatt lesz forgalomkorlátozás szombaton Budapesten Futóverseny miatt jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több fő közlekedési útvonalán is szombaton. Az érintett utakat a futók elhaladásával folyamatosan megnyitják.
Buszjárat indul a Fehérló utcától a metróhoz Hoffmann Tamás polgármester kezdeményezésére, a térség lakóinak igénye alapján október 6-án, hétfőn új, a kerület által finanszírozott buszjáratot indít a Budapesti Közlekedési Központ. A 253-assal a Fehérló utcából és annak környékéről átszállás nélkül, lehet eljuthatni a 4-es metróhoz, a járat a Móricz Zsigmond körtér és a Kelenföldi vasútállomás között közlekedik, munkanapokon 6-tól 20 óráig, 30 percenként.
Gomba: átadták a BKK új ügyfélközpontját Megnyílt a Budapesti Közlekedési Központ új ügyfélközpontja a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren. Az önkormányzati és európai uniós forrásból megújult Gomba épületében kialakított ügyfélközpontot Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes és Hoffmann Tamás XI. kerületi polgármester adta át.
Felújították az Őrség utcát Ismét felújított útszakaszt adott át Újbudán Hoffmann Tamás polgármester és a beruházásért felelős Újbuda Prizma Nonprofit Kft. A munkálatok során az Őrség utca egyik 220 méteres útszakasza újult meg mintegy 1100 négyzetméteren, de hamarosan a mellette lévő járdát is felújítják.
Lejárnak az előző tanévi diákigazolvány-matricák Október 31-ig használhatók az előző tanévben kapott diákigazolvány-matricák. A MÁV-START Zrt. ezért arra kéri az utazókat, hogy időben gondoskodjanak a diákigazolványok érvényesítéséről, mivel az alapvető feltétele a kedvezmények igénybevételének. Elfogadják az oktatási intézmények által kiállított, ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolást is.
Sínen van a budai fonódó villamos kivitelezése Megkezdődtek a budai fonódó villamos kivitelezési munkálatai. A beruházás indulásakor a főpolgármester nagy lépésnek nevezte a budai villamosvonalak összekötését, jelezve: az észak és dél-budai közösségi közlekedési lehetőségek jelenleg "szerények".
Újabb útfelújítások a kerületben Ismét felújított útszakaszokat adott át Újbudán Hoffmann Tamás polgármester és a beruházásért felelős Újbuda Prizma Nonprofit Kft. A munkálatok során a Torma utca egyik járdaszakasza és a Fegyvernek utca parkjának gyalogútjait építették újjá.
Csatornázás: forgalomkorlátozás a 39. héten A 39. héten folytatódik a szennyvízcsatornázás a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keretében Újbudán. A kerületben mintegy 8 kilométernyi csatorna épül 2015-ig.
Összefügg a dugódíj és a 4-es metró - interjú Tarlós Istvánnal 2016-tól biztosan lesz dugódíj Budapesten, ellenkező esetben vissza kell fizetni az Európai Uniónak a 4-es metró építéséhez kapott 180 milliárdos támogatást. Tarlós István főpolgármester a Privátbankár.hu-nak adott interjújában egyebek mellet a 3-as metróról is beszélt.
Csatornázás a XI. kerületben A 38. héten is folytatódik a szennyvízcsatornázás a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keretében Újbudán.
Pótlóbusz is besegít a 41-es villamos vonalán Nem villamosról villamosra, hanem villamosról pótlóbuszra kell átszállni a Fülőke utcánál a 41-es vonalán. Korábban már beszámoltunk arról, hogy szombaton és vasárnap módosul a 41-es villamos közlekedése, de a Budapesti Közlekedési Központ újabb közleményt adott ki.