A szépkorúaknak nyílik a sárga rózsa Virággal, zenével és énekszóval valamint szavalással köszöntötték az Alabástrom utcai idősklubban a városrész szépkorúit. A Kelenvölgyi Polgárok Köre által szervezett eseményen a 80-dik és 90-dik születésnapjukat ünneplőket egy-egy szál sárga rózsával lepték meg.
Szépkorúakat köszöntöttek Kelenvölgyben Teltház előtt játszottak a kelenvölgyi óvodások és iskolások a helyi közösségi házban, így kívánva boldog karácsonyt a környék szépkorú lakóinak. A meglepetésvendég Mága Zoltán volt.
Városrészek közötti futás Újbuda szívében, a Bikás Parkban rendezte meg a Kerület Napjához kötődő Városrészek közötti futóversenyt november 14-én az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. Idén Kelenvölgy bizonyult a legaktívabb Városrésznek.
Forgalomtechnikai változtatás Kelenvölgyben Szeptember utolsó hétvégéjén változik a forgalmi rend Kelenvölgyben.
Gyereknapot tartottak a Kék-tó téren A Kék-tó téri játszótéren ünnepelték a kelenvölgyiek a gyereknapot május harmincadikán. A KULTI Kelenvölgyi Közösségi Ház programján idén is volt bábszínház, ringató, ugrálóvár és bicikliverseny.
Újabb útfelújítások a kerületben Ismét felújított útszakaszokat adott át Újbudán Hoffmann Tamás polgármester és a beruházásért felelős Újbuda Prizma Nonprofit Kft. A munkálatok során a Torma utca egyik járdaszakasza és a Fegyvernek utca parkjának gyalogútjait építették újjá.
A Kelen SC győzelmével zárult a focitorna Államalapításunk ünnepén Újbuda Önkormányzata minden évben barátságos labdarúgó mérkőzést rendez a kerület testvérvárosai között. Idén a nyolc résztvevő közül a Kelen SC csapata bizonyult a legjobbnak.
Rendőrségi iroda nyílt Őrmezőn Újabb rendőrségi Körzeti Megbízotti Irodát nyitott az önkormányzat, ezúttal a Cirmos utca 8. szám alatt. Az egykori irodák újranyitásával a kerületi kapitányság állandó rendőri jelenlétet biztosít a városrészek lakóövezeteiben. Az új rendőrbázis Kelenvölgyet és Őrmezőt is felügyeli.
Kelenvölgy: kell az új közösségi ház A Kelenvölgybe tervezett új közösségi ház építészeti terveire nemet, az Albástrom utcai helyszínre viszont igent mondtak azok a kelenvölgyiek, akik a Fidesz kerületi frakcióvezetője szervezte fórumon az önkormányzati beruházásról vitáztak.
Megépüljön-e az új közösségek háza Kelenvölgyben? Döntés előtt a képviselő-testület. Újbuda képviselő-testülete ez év márciusában döntött arról, hogy Kelenvölgyben új közösségi házat épít, ahova a mostani funkciókat (közösségi ház, idősek napközije, civil szervezetek székhelye, ügyfélszolgálat, posta) össze tudják vonni, mivel az ezeket kiszolgáló három épület rendkívül rossz állapotban van, felújításuk aránytalan költségeket jelentene.
Új hely a kultúrának 2006-ban merült fel az az ötlet, hogy az önkormányzat hozzon létre a kelenvölgyiek számára egy többfunkciós feladatot ellátó épületet. Ebben az épületben kapna helyet a közösségi ház, az idősek otthona, a könyvtár és a posta.