Szegedi Ferenc operett estre hívta a gazdagrétieket Az MDF képviselőjelöltje szendvicsekkel, borral, és nagy operett slágerekkel kedveskedett a választópolgároknak.
Kitelepülést tartott Szabó Vilmos Az MSZP képviselőjelöltje a Fehérvári úti piacnál szóróanyagokat osztot és beszélgetett a környéken lakókkal.
Élhetőbb Bikás dombot! Az MDF támogatja a Bikás Park Egyesület kezdeményezését, hogy ne legyen beépíthető a Bikás domb. Erről született megállapodás a két fél között.
Piros szegfű Nőnapra A Nemzetközi Nőnap alkalmából minden évben egy-egy szál piros szegfűvel kedveskedik a járókelőknek az MSZP. Idén március 8-án öt újbudai helyszínen köszöntötte fel a párt a hölgyeket.
Költségvetés 2006. - elfogadták Megalkotta költségvetési rendeletét a 2006. évre Újbuda Önkormányzata. Kiemelt célként szerepel idén a panel-program, melyre 270 millió forintot fordít a kerület.
A Fidesz aláírást gyűjtött a 14. havi nyugdíjért Március negyedikén a Fidesz Vahot utcai kitelepülésén a párt a 14. havi nyugdíj támogatására gyűjtött aláírásokat, illetve kopogtatócédulák leadására is volt lehetőség.
MDF iroda nyílt Gazdagréten Mostantól az érdeklődők már a Kaptárkő utcában is felkereshetik a párt választási irodáját.
Kampánynyitó megbeszélés a Hotel Gellértben Péntek délután a Hotel Gellért Tea Szalonjában tartott MDF kampánynyitó megbeszélés fő pontja a kerületi program bemutatása volt.
Minden a régi: Az Ügyfélszolgálati és Okmányirodák nyitva tartása A Bocskai úti, illetve az Eleven Centerben található Ügyfélszolgálati és Okmányiroda nyitva tartása az alábbiakra változott.
Asztalozás az MDF-nél Az újbudai Gárdonyi Géza szobornál 'asztalozott' Csapody Miklós február 24-én. A politikus az MDF programjáról nemcsak szóban, írásban is tájékoztatta a járókelőket.
A Fidesz bemutatta a magyar gazdák termékeit A magyar gazdák és a Fidesz rendezvényeken népszerűsíti a hazai termékeket.
Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott koszorúzást február 25-én a Fidesz XI. kerületi szervezete a Petőfi-híd melletti emlékműnél.
Több fronton a szegénység ellen Teát, szendvicset és kézmelegítőt osztott ki Kristóf József képviselőjelölt a kelenföldi hajléktalanok között.
A Fidesz megállapodott a Bikás Park Egyesülettel A két fél a park védelmének alapvető pontjait fogalmazta meg azzal a legfőbb céllal, hogy visszaadják a szabadidős parkot a kelenföldieknek.