Pályázati kiírás 0-3 éves korú gyermekek napközbeni ellátására Támogatási pályázat 0-3 éves korú gyermekek napközbeni ellátására szakosodott szolgáltatók számára
Ifjúsági Közéleti Akadémia 2011 ősz Gyakornoki program fiataloknak - 2011. őszA program célja, hogy lehetőséget teremtsen a kerületi ügyek iránt érdeklődő fiataloknak, hogy helyi szinten bepillantás nyerjenek a közéletbe, megismerhessék az irányító testületek munkáját, valamint olyan gyakorlati tapasztalatot szerezzenek, amelynek hasznát látják későbbi munkájuk során.
Tanulmányi ösztöndíj pályázat tehetséges gyermekek és kiemelkedő tanulmányi eredményt elért diákok részére a 2011/2012. tanévre Újbuda Önkormányzata ösztöndíj pályázatot írt ki nappali tagozatos általános és középiskolai tanulók részére.
Újbuda Önkormányzata pályázatot ír ki 26 millió forint keretösszegben, utófinanszírozással, az alábbi témakörökben és célokra Újbuda Önkormányzata pályázatot ír ki táboroztatás, erdei iskola szervezése és kulturális, egészségügyi-szociális célok támogatására.
Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet a Kelenvölgyi Óvoda óvodavezetői álláshelyének betöltésére Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet óvodavezetői állásra
Újbuda Önkormányzata iskolaigazgatókat keres Újbuda Önkormányzata pályázatot ír ki iskolaigazgatói állásokra
Fekete István rajzpályázat A Karinthy Frigyes Könyvtár rajzpályázatot hirdet alsó és felső tagozatos iskolások számára
Újbuda mozgásba lendül Aktív életmódra ösztönző, 10-14 éves fiatalokat célzó program indult a XI. kerületben Fészek néven. A programsorozat célja, hogy a kerület lakótelepein élő serdülőkorú fiatalok minél nagyobb csoportja ismerkedhessen meg a természetjárás és az aktív szabadidőtöltés örömeivel, illetve hogy az itt megszerzett tudásuk a későbbiekben is ösztönözze őket az egészséges életmód kialakításában.
Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet óvodavezetői munkakör betöltésére Budapest Főváros XI. ker Újbuda Önkormányzata pályázatot ír ki óvodavezetői állásra
60+ Médiaműhely: Erőszak, agresszió, szemérem Ez a három szó fontos szerepet tölt be életünkben, és gyermekeink közösségi életében. Mire gondolok? Megmagyarázom!
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat felsőoktatási hallgatók számára ("A") A pályázatot kizárólag a XI. kerületi Önkormányzatnál hozzáférhető pályázati űrlapon, a pályázó által aláírva, egy példányban, a kötelező mellékletekkel együtt kell benyújtani a XI. kerületi Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Osztályán
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára ("B") A pályázatot kizárólag a XI. kerületi Önkormányzatnál hozzáférhető pályázati űrlapon, a pályázó által aláírva, egy példányban, a kötelező mellékletekkel együtt kell benyújtani a XI. kerületi Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Osztályán
Újbuda Önkormányzata pályázatot ír ki ökoiskolák, zöld óvodák és bölcsődék környezetvédelmi témájú nevelési programjainak, valamint a környezeti nevelést segítő tárgyi eszközök beszerzésének támogatására a 2010/2011. tanévre A pályázat leadási helye: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármester Hivatal Környezetvédelmi Osztály
Újbuda Önkormányzata pályázatot ír ki jelenleg még ökoiskola illetve zöld óvoda címmel nem rendelkező óvodák és iskolák részére környezetvédelmi témájú nevelési programjainak, valamint a környezeti nevelést segítő tárgyi eszközök beszerzésének támogatásár A pályázat leadási helye: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármester Hivatal Környezetvédelmi Osztály